Dr. Fekete-Frojimovics Zsófia PhD

Fekete-Frojimovics Zsófia vagyok, 2012 szeptemberétől a BGE KVIK Vendéglátás Tanszékén oktatok főiskolai docensként, ellátom az oktatási és oktatástámogatási koordinátori, valamint FOSZK vendéglátó szakfelelősi feladatokat. 2018 óta kari minőségügyi felelősként dolgozom. Oktatási feladataim mellett kutatóként is dolgozom, tanszéki kollégáimmal több pályázatban is részt veszek az egyetem Kiválósági Központján keresztül, fő kutatási területem a Fenntartható Vendéglátás Kiválósági Központ keretein belül a hazai vendéglátó vállalkozások fenntarthatósági kérdéseinek vizsgálata.

1978 szeptemberében születtem Budapesten. 1997-ben a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségiztem, biológia tagozaton. Ugyanabban az évben felvételt nyertem a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karára – a későbbi Szent István Egyetemre –, ahol 2002-ben okleveles agrármérnökként diplomáztam.

Az egyetem mellett, még 2002-ben, sikeres marketing- és reklámmenedzser vizsgát tettem a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Intézetben. Egyetemi diplomám megszerzésével egy időben bekapcsolódtam a magyar agrártermékek piacnyerését célzó marketingkutatásokba. Ezzel kapcsolatos doktori témavázlatomat 2002-ben nyújtottam be a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészet és Döntéstámogató Rendszerek Doktori Iskolájába. A Kiváló Magyar Élelmiszer védjegy és a szakmai szervezetek kapcsolatacímű doktori értekezésemet 2008 júniusában sikeresen megvédtem, így gazdálkodás- és szervezéstudományok tudományágban PhD-fokozatot szereztem. A doktori képzés ideje alatt meghívott oktatóként a BCE Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszékén kezdtem el tanítani, többek között az Élelmiszergazdasági innováció című tantárgyat, amelyben szerepel az élelmiszerbiztonság, különös tekintettel a különböző minőségirányítási rendszerekre (ISO, EFQM, TQM stb.). 2003 és 2012 között igazgatóhelyettesként és projektvezetőként dolgoztam a VBJ Tanácsadó, Szervező Kft.-ben, ahol agrárinnovációs tevékenységért felelős munkatársként tevőlegesen vettem részt több agrárszakmai projekt lebonyolításában. 2012 szeptemberétől a BGE KVIK Vendéglátás Tanszékén oktatok főiskolai docensként, ellátom az oktatási és oktatástámogatási koordinátori, valamint FOSZK vendéglátó szakfelelősi feladatokat. 2018 óta kari minőségügyi felelősként dolgozom.

Publikációk


Zsófia Fekete-Frojimovics PhD

My name is Zsófia Fekete-Frojimovics, I was born in Budapest in 1978. I graduated in Móricz Zsigmond Secondary School at specialization of biology in 1997. I graduated as Agricultural Engineer at the Faculty of Agricultural and Environmental Sciences of Szent István University, Gödöllő in 2002. In the same year I obtained a qualification as Marketing and Advertising Manager at the Business and Tourism Training Institute, also in Gödöllő. After graduation I have been involved in researches concerning the market expansion of Hungarian agricultural products. In 2002, I applied to the Landscape Architecture and Decision Supporting Systems PhD programme of the Corvinus University of Budapest, and completed my PhD studies as a PhD of Management and Business Administration in 2008. During my PhD studies I have worked as visiting lecturer at the University’s Faculty of Food Science. Between 2003 and 2012, I worked as deputy director and project manager at VBJ Consulting Ltd., with the main focus on agrarian innovation. I took up a position at the Budapest Business School’s Faculty of Commerce, Hospitality and Tourism in 2012, and I am currently working as an associate professor at the Department of Hospitality. I am functioning as deputy head of the department, furthermore I am the educational coordinator of FOSZK and the quality manager of the Faculty. I mainly teach F&B Management and Hospitality Marketing and my research topic is sustainability in food and beverage industry.

Publications

Kategória: Rólunk | A közvetlen link.